Egy kék szempár, mi rabul ejt.
Egy összetört szív, mi mit se sejt.
Egy hang, mely megigéz,
Majd egy újabb magányos ébredés...

Egy zavart elme, egy összetört szív,
Pár magányos éjjel és végtelen kín.
Az üres whiskys üveg az ágy mellett,
A cigim is már leégett...
Egy újabbéj, mikor sírva könyörgök az égnek:
Az életem most érjen véget!

Összezavarsz, rabul ejtesz,
S mindent a porba döntesz...
Felborítottad életem,
S most ott hagynám Őt, ki kell nekem...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.